„A SZÍV ÉBREDÉSE” – Eucharisztikus lelki nap

Biatorbágy, 2016.12.03.

Lelki nap a Biatorbágyi MÉCS Családközösség, a Szent Anna Oltáregylet és az Eucharisztikus Élet Mozgalom szervezésében

A biatorbágyi Közösségi Ház adott otthont a lelki napnak.

Meghívott előadónk: Varga László, kaposvári plébános,
További vendégeink:

  • Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, az Emmánuel Közösség papja,
  • Schuschnigg Theresia CB, az Eucharisztikus Élet Mozgalom képviselője,
  • Stock Károly, világi lelkipásztori munkatárs Székesfehérvárról.

Előadást tartott még Gakovic Dániel, a helyi Szentségimádó Közösség, a „Szívek Szövetsége és Missziója” és a Názáreti Közösség tagja, a program egyik lelkes szervezője. 

A nap háziasszonya Balázsné Hajnal Erzsébet, a kerekasztal-beszélgetés moderátora dr. Ágoston Péter volt.

I. Előadások és tanúságtételek

László atya fohásszal nyitotta meg a lelki napot, hálát adva betegségéből való gyors gyógyulásáért, mely nélkül nem tudott volna eljönni.

Előadása tanúságtétel volt: hogyan vált élete meghatározójává a szentségimádás.

Tizenhét éves korában, amikor felmerült benne a papi hivatás, kezébe került Viannei Szt. János élete. Az arsi plébános naponta órákat töltött szentségimádásban, mely során először ő alakult át, majd környezete: megtelt az addig üres templom. Ha engedjük, hogy Jézus átváltoztasson bennünket, meg is teszi. Mi azonban nem akarjuk, egónk gyűlöli a változást.

Varga László, kaposvári plébános

A ’80-as években kapott először nyugati útlevelet. Egy hónapot Franciaországban töltött: járt Taize-ben, majd Párizsban a Szeretet Misszionáriusainál, találkozott Jean Vanier Bárka közösségével. Azt tapasztalta, hogy derűs békéjük, csodálatra méltó tevékenységük háttere a folyamatos szentségimádás. A látogatások során rájött a titokra: az Oltáriszentségben a megtört Krisztus és a megtört ember ugyanaz.

Hazatérve – épp harminc éve, szeptember 18-án – térdelt le először az Oltáriszentség elé csöndben, egyedül. Addig a templomokban általában szentóra keretében imákkal, énekekkel végezték a szentségimádást, de eközben nem hallhatjuk meg, mit mond Jézus. A „hangos” imádás „megvéd” attól, hogy Isten megérinthessen és megváltoztathasson. „Isten a csend barátja”- mondta Teréz anya.

Neki is tanulnia kellett ezt a csöndet, mert tele volt ötletekkel, gondolatokkal, programokkal. Fél évig nem sikerült lecsendesítenie a szívét. Pedig az a fontos, amit Ő mond. El kell hallgatnunk, meg kell hallanunk Istent, és meg is kell hallgatnunk, hogy mit mond, mert Ő állandóan szól hozzánk (az Igében, a lelkiismeretünkön, a körülményeken és találkozásokon keresztül), és ezután meg is kell tennünk akaratát.

Nehéz volt kibírnia a napi egy órát eszköztelenül, de nem akart mást, csak jelen lenni szegényen a szegény Jézus lába előtt. Eközben Jézus megmutatta sötétségeit (sokat „hazudunk” magunknak és Istennek…), és bölcs orvosként feltárta és kitisztította a sebeket (ez fájdalmas…). Rádöbbentette, hogy Ő teljesen kiszolgáltatott az Eucharisztiában: törékeny, áttetsző, sebezhető, abszolút szegény, csak válaszunkat várja, hajlandók vagyunk-e hozzá hasonlóvá válni: szegénnyé. Ez a nehéz időszak egészen májusig tartott, amikor megtapasztalta: „csendesen és váratlanul átölelt az Isten”. Ezzel „mederbe került az élete” – megkapta a Jelenlét biztonságát, amely tovább lendítette, és amelyet azóta sem veszített el.

Annak idején sokat kapott a sérültektől (a Marcibányi téri mozgássérültek és a Baba utcai légzésbénultak otthonában). Megtanulta tőlük, hogyan kell igazán szeretni. A szeretetet elfogadni legalább olyan nehéz, mint adni. Mindig erős és tevékeny egyházat akart, és nem tudta, mit jelent a „gyöngeségben rejlő erő” (l.d.: Bukkley: Elég gyenge vagy-e ahhoz, hogy pap legyél? – a szerk.). A franciaországi és hazai élmények hatására egy római út után úgy érezte, hogy a szegényekkel kell megosztania életét: Ipolytölgyesre, a szellemi fogyatékosok otthonába akart menni papnak, de Szendi püspök Somogysámsonba küldte.

Változatlanul a napi szentségimádásra alapozta életét, és a „semmittevésben” megtapasztalta, hogyan cselekszik, tevékenykedik az Isten. Ha a szentségimádást programnak tartjuk – mondta -, el se kezdjük, mert nem az, hanem élet Krisztusban, élet az Ő jelenlétében. Közben van idő rácsodálkozni jóságára, szeretetére.

Hogy megossza életét legalább egy szegénnyel, Pétfürdőn élő, bénán fekvő barátját akarta befogadni, mikor az ellátás nélkül maradt. Szendi püspök az engedélykérés hallatán, valamint hogy kápolnát is szeretne a plébánián, átölelte, s azt mondta: Eucharisztia és szegények! Ez a jövő egyháza! Bizonyos feltételekkel (férfi ápoló) beleegyezett a befogadásba, de a helyzet egyre reménytelenebbnek tűnt, míg egy éjjel váratlanul egy öngyilkosjelölt kopogott be hozzá, és segítséget kért – ő lett az ápoló. A béna Jóska pedig hosszú évekig a plébánia lelki támasza volt.

1993-ban, hat év után László atya Kaposvárra került, ahol folytatta a napi szentségimádását. „Mint a folyópartra ültetett fa, mely időben termést hoz”, kezdtek jönni a hívek is. ’98 januárja óta reggeltől estig folyamatos szentségimádás van a Szt. Imre plébánián – kilencven taggal. A titok: engednünk kell, hogy Isten működjön és átalakítson bennünket.

II. Gakovic Dániel előadása

Gakovic Dániel előadását a biatorbágyi szentségimádási gyakorlat bemutatásával kezdte. Hagyó József PFJ atya a Boldog Gizella Otthon kápolnájában éveken keresztül heti rendszerességgel lehetővé tette nekik az eucharisztikus Jézus imádását. Majd utalt arra a folyamatra, hogy Isten hogyan alakít át a vele való kapcsolat során. A „bibliai emberkép” alapján felvázolta személyiségünk három zónáját. Megkülönböztette anyagi, érzékelő világunkat (test) pszichológiai valóságunktól (psyché), amelyet magyarul léleknek is fordítunk. Az ember legbelső lényege azonban nemcsak pszichológiai, hanem legbelül pneumatikus, spirituális valóság (lélek, újabb fordításban szellem), amely Istennel való közvetlen kapcsolatunk színtere, létsíkja. Az ember Istentől kapott spirituális valósága, spirituális érzékelő szerve a „szív”. A szív egyúttal az Istennel való szövetség, a találkozás helye, Isten imádásának a helye, ahol a szentek szentje lakozik. (vö. KEK 2563)

A szentségimádás egészen más, mint a mindennapi tapasztalatok vagy birtoklásunk színtere, mert közvetlenül Istenhez kapcsol. Az Ő privilégiuma, hogy szívünkben mit és hogyan akar tenni. A szívünk Istennek van teremtve. Az Istentől kapott igazi identitásunk, „belső énünk” a szívünk, amely képes Isten jelenlétében élni és állandóan imádni őt. A földi és mennyei, időbeli és idő nélküli (örök jelen) életünk célja Isten állandó jelenlétének megélése: Isten állandó imádása a szívünkben, ahol lakozik.

Isten szeretete és jelenléte új szívet, új identitást ad. Érzékennyé válunk a szív értékeire szemben a külsőségekkel. Megnyílunk Isten akaratára, értékrendjére, a szeretet gyümölcseire. A szentségimádás elsődleges küzdelme, hogy a külső én (empirikus én, ego) érzékeli a belső én (transzcendentális én, szív) megerősödését. Miközben szívünk megerősödik, külső énünk elveszti elsődleges szerepét Isten jelenlétében. Ilyenkor a szentségimádás sötétséget, hiábavalóságot, a gyümölcstelenség tapasztalatát jelenti „külső énünk” (természeti emberünk, az érzéki ember értelmi, érzelmi, akarati, vágy szintje) számára. Ezért a csöndes szentségimádásából könnyen elmenekülünk saját teljesítmény-centrikus világunkba elhagyva az imát, azaz Isten cselekvésének színterét. Ne tegyük ezt, maradjunk hűségesek! Miközben külső énünk teljesítmény-centrikus világa zakatol bennünk, szívünk csöndesen táplálkozik Isten jelenlétéből és szeretetéből. Ezáltal lassan minden ”teljesítményemet” odaadom az Istennel való kapcsolatban, mert Isten „teljesítménye” válik fontossá: az Ő szeretete és jelenléte.

Szívünk valósága nem látványos cselekvésben bontakozik ki. Isten szeretete élteti. A „külső ember”, az ego önjáró, sokszor Istentől függetlenedni vágyó módon éppen szívünk ellen dolgozik. A szentségimádás során Isten munkálja bensőnket, kinyilatkoztatja akaratát, nekünk adja önmagát (megjegyzés: pontosan ez az isteni/emberi szerelem dinamikája – a szerk.) A gonosz és külső énünk is gyakran aktivitási kényszerrel támad a külsőségekben a belső élet ellen. A kiűzetés a paradicsomból nem egyszeri, hanem naponta ismétlődő probléma: szívünk útján Istennel járunk-e vagy tőle függetlenül. Külső énünk ezért nem tud mit kezdeni a szentségimádással. Eucharisztikus Krisztus mint Isten megtestesült Igéje „eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál. Behatol és szétválaszt lelket meg szellemet, ízet és velőt. Ítél a szív gondolatairól és érzületéről.” ( Zsid. 4,12). A szívnek – belső Istenben élő énünknek – vannak gondolatai, vágyai, érzületei, és van akarata. Isten alakítja szívünket. “Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” (Mt 22,37) Isten imádásának elsődleges színtere a szív, majd ezt követi a lelkünk. Isten imádása és szeretete adja meg szív megszentelődését, erejét, ez mindennek az alapját, minden más ennek következménye az életünkben.

Néhány buzdító gondolat: „Személyre szóló hivatásod: imádni Istent.” „Isten imádása: amikor a szív mindent, egészen és teljesen odaad.” „Isten imádása: amikor a szív hagyja, hogy Isten cselekedjen.”

Ezt fejezi ki Szent II. János Pál pápának az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról szóló enciklikája is: „S ha e misztérium színe előtt az értelem meg is tapasztalja a maga korlátait, (…) a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.” „Fölbecsülhetetlen kincs az Eucharisztia: nemcsak ünneplése kapcsol a kegyelem forrásához, hanem az is, amikor szentmisén kívül időzünk nála. Ha egy keresztény közösség alkalmasabbá akar válni Krisztus arcának szemlélésére (..), nem mellőzheti az Eucharisztia tiszteletének ezt a formáját sem, amelyben folytatódnak és megsokszorozódnak a szentáldozás, a Krisztus testében és vérében való részesedés gyümölcsei.”

kiscsoportos beszélgetés

A kiscsoportos beszélgetésben fölmerült kérdésekre válaszolva László atya délután Márta és Mária példáját állította elénk. Az ellentmondás feloldására Eckhart mestert, a XIV. századi dominikánus „misztikust idézte, aki szerint Mártának be kell lépnie Mária állapotába, s onnan kell indítania cselekedeteit. Ugyanakkor Máriának fel kell nőnie Mártához, nem szabad „belesüllyednie” a tétlenségbe. A két állapot egységét és egyensúlyát kell megtalálnunk.

–  Racionalitásunk a hit kríziséhez vezetett minket (megjegyzés: az ortodoxok az „ész” által vezérelt ember lelkét látják a legnagyobb veszélyben… – a szerk.) Az Eucharisztia nem az ész, hanem a hit titka. Ahogy a gyermeket a szülei iránti gyermeki bizalom, úgy minket az Isten iránti bizalom tart életben. Gyakran ez a gyermeki hit hiányzik belőlünk. A szentségimádás pontosan ezt kívánja: minden vonatkozásban Istenre hagyatkozzunk! A szeretet nem racionális dolog, hanem „őrület”. Isten bennem akar élni, nem marad a szentségimádás után a templomban! Ezért mindig befelé kell elindulnunk és Jézust kérdeznünk dolgainkról.

Kérdés a hogyanról – Gyakorolnunk kell. Beszélni is úgy tanulunk, hogy sokat beszélnek hozzánk. Isten mindig ezt teszi, csak mi nem hallgatjuk meg! Idő is kell hozzá, amely a szeretet függvénye. „Nincs időm imádkozni” – mondjuk, pedig mindig arra van időnk, amit fontosnak tartunk. Arra van időm, amire vágyakozom… Vágyaink vezérelnek bennünket. Meg kell engednünk, hogy Isten töltse be vágyainkat. El kell kezdenünk a szentségimádást, és fokozatosan növelnünk kell annak idejét. Ha több a munka, több a feladat, akkor nem kevesebbet, hanem többet kell imádkoznunk. El kell fogadnunk, hogy Isten cselekszik. A hit titka, hogy ezt fölébe helyezem saját „ésszerű” viselkedésemnek. Ha valamiért nem tudok eljutni szentségimádásra, segít az Ige olvasása, amelyet az egyház „nyolcadik szentség”-ként tisztel. Célszerű, hogy legyen egy imasarok otthonunkban, ahol, mint a szentség forrását olvassuk a Szentírást.

Sokan más ima-módokban keresik az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Jó-e az is, vagy „erőltessük” a szentségimádást?Ne várjunk semmire, kezdjük el! Törekedjünk az életszentségre! Ez a hivatásunk (nem a papság, a házasság vagy valamilyen szakma). Az Egyház válsága abból adódik, hogy nem törekszünk az életszentségre, csak templomba járók vagyunk. Nem imákat kell mondanunk, hanem az Atya jelenlétében időznünk. Veszélyes kaland, mert ha belépek a kapcsolatba, Isten azt tesz velem, amit akar, és elvégzi bennem művét.

III. A lelki nap kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott.

Mit tehet a plébános a szentségimádás érdekében?

Varga László: A kereszténység fertőzéssel terjed… engem megfertőztek, én a híveket, így templomukban tizenhat éve tart a folyamatos szentségimádás. Feltétel: a fűtött templom.

Milyen gyümölcsöket tapasztalt?

A sok gyümölcs közül a legfontosabb a karitász átalakulása. Ma már naponta háromszáz ingyen ebédet osztunk ki. Ha csak szentségimádás van, és nem jutunk el a szenvedőkig, az csupán lelki önkielégítés…

Hogyan működik az Emmánuel Közösség, azon belül az adoráció?

Fábry Kornél: A zsinat után – különösen nyugaton – kiürültek a rendházak, papok, szerzetesek tömegesen hagyták el a rendjüket egy hamis ideológia miatt, miszerint ki kell menni az emberek közé, és nem a négy fal között imádkozni… Ekkor – 1972-ben – laikus kezdeményezésre ima-mozgalom indult, ebből lett az Emmánuel Közösség. Mikor Kaposfüredre (Kaposvár „külvárosa” háromezer lakossal) kerültem plébánosnak, nagy munkák kezdődtek, ezekbe igyekezem bevonni a híveket. Zarándoklatok szervezésével és más programokkal is próbáltam összehozni az embereket. Fokozatosan negyvenről négyszázra emelkedett a templomba járók száma. Meghirdettem a rendszeres szentségimádást, melyhez segítséget nyújt a tíz órás felkészítő „adorációs iskola”. Ma hétfőtől péntekig egész napos szentségimádás van a templomban.

Szeretném elérni, hogy Budapesten minden negyedik templomban legyen egész napos szentségimádás. Javaslom a: www.szentsegimadas.hu honlap látogatását.

Mondjon valamit a készülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról!

Nem a 1938-as kongresszus utánérzése a cél, hanem hogy valódi megújulás legyen, minél több helyen legyen szentségimádás minél több résztvevővel; a modern technika is segít ebben. Kérem, hogy imádkozzatok a sikerért. Elérhetőségek: www.iec2020.hu és titkarsag@iec2020.hu

Theresia nővért kérdeztük a Központi Oltáregyesületről és az Eucharisztikus Élet Mozgalomról.

Schuschnigg Theresia: A hívek kezdeményezésére a Központi Oltáregyesület építette Budapesten az Üllői úton a neogót stílusú „Örökimádás Templomot”, ahol száz éve minden nap reggeltől késő délutánig van szentségimádás. Amikor 1956-ban a harcok során a torony rádőlt a templom hajójára, akkor is csak három napig szünetelt az adoráció. A Központi Oltáregyesület és a vidéki egyesületek egyaránt elöregednek. Lehetséges, hogy a forma nem felel meg a mai életnek. Ezért fokozatosan mozgalommá alakítjuk át: Eucharisztikus Élet Mozgalom. A mozgalom segít, hogy mindenki megélhesse az Oltáriszentségben megtalált kincset.

kerekasztalbeszélgetés

Mi a tapasztalat Székesfehérváron?

Stock Károly: 2007-ben ötvenegyedikként csatlakoztunk ahhoz a mozgalomhoz, hogy az év minden napján legyen az országban valahol huszonnégy órás szentségimádás. Nehezen indult, de ma a Jézus Szíve templomban minden hónap második péntekjén reggel héttől másnap reggel hétig fél órás időbeosztásban adorálunk. Van benne csönd, énekes, imádságos rész, van keresztút.

Milyen nehézségeket lát?

Gakovic Dániel: Olyanok vagyunk, mint aki jégveremben él… Isten a szívét adta nekünk, mi viszont bármit adunk, csak a szívünket ne kérje! Hivatásunk: imádni Istent. Ha hűségesek akarunk maradni, akkor nem valamilyen teljesítményt kell nyújtanunk, hanem egyszerűen csak ott kell lennünk. Jelenleg minden péntek este négy órás szentségimádás van a torbágyi templomban, melyből havonta egy 12+1 órás éjszakai virrasztás.

Végszóként mindenkit a reményről kérdeztek.

SchTh: Csak reményt látok: a Nap süt, alá kell állni. Ez a magatartás fertőz.

GD: Isten szeretetének tüze képes lángra lobbantani minket, és egy idő után mi is a tűz részévé válunk.

VL: Két reményem van: Minél nagyobb a sötétség, annál nagyobb a kis fény ereje. A Szentlélek munkálkodik.

FK: Ha nem lenne remény, nem vállaltam volna, hogy a Kongresszus titkára legyek, amely nagy evangelizációs alkalom lesz. Mindenki készüljön 2020. szeptember harmadik hetére!

A jelenlévők szentmise keretében felajánlották szívüket és életüket az Eucharisztikus Krisztus szeretetére, imádására és szolgálatára.

A MÉCS közösség megbízásából összeállította: Kacsó András
Lektorálta és szerkesztette: Németh Marietta