Szentségimádás gyerekeknek az Örökimádás-templomban

Öt biatorbágyi család tizenhét gyermekkel elzarándokolt a budapesti Örökimádás-templomba, ahol Versegi Beáta CB nővér az előre meghirdetett vasárnapokon délelőtt 10–10.30-ig szentségimádást szervez gyerekeknek.

A biatorbágyi zarándokközösség és a szervezők hívnak minden közösséget, minden plébánia, település kisgyermekes családjait, hogy a meghirdetett vasárnapok egyikén szervezett módon zarándokoljanak el gyermekeikkel az Üllői úti Örökimádás-templomba.

A gyermekcsoportok így alkalomról alkalomra átadhatják egymásnak az örökimádás stafétáját, amelyet az eucharisztikus Krisztus lobbant lángra mindannyiunk szívében.

Szentségimádás gyermekeknek az Örökimádás templomban

A kezdeményezés elindítói várják a következő alkalmakra egy-egy település, plébánia vagy közösség kisgyermekes családjainak jelentkezését, akik vállalják, hogy zarándoklat keretében összefognak, és a gyermekeikkel részt vesznek az Örökimádás-templomban tartott szentségimádáson. Jelentkezni lehet az [email protected] e-mail-címen, az alábbiak feltüntetésével:

– „Gyerekek és családok zarándoklata az Örökimádás-templomban tartott szentségimádásra”
– közösség, település, plébánia neve,
– kiválasztott vasárnap,
– kapcsolattartó neve, telefonszáma,
– családok és gyermekek várható száma.

2017 első félévében az alábbi öt vasárnapon hirdetnek szentségimádást a gyerekeknek, minden alkalommal 10–10.30-ig:

február 12., március 5., április 2., május  7. és  június 4.

A program kezdeményezői: a Biatorbágyi MÉCS Családközösség, a Szent Anna Oltáregylet, a Szívek Szövetsége és Missziója, valamint az Eucharisztikus Élet Mozgalom.

A kezdeményezők tervei szerint közös alkalmakat is szerveznek a jövőben, melyeken a zarándokcsoportok egyszerre vehetnek részt, hogy így egymással is találkozhassanak az Örökimádás-templomban, és közösen imádják az eucharisztikus Jézust.