15. A Központi Oltáregyesület

szentsegimadas.hu – a folyamatos szentségimádás megvalósulásának szolgálatában Magyarországon.

Tudjuk, hogy az egész országban számtalan helyen működnek szentségimádó csoportok, amelyek Örök Napunk, Jézus körül gyűlnek össze, hogy befogadják fényét, és továbbadják azt. Hisszük, hogy ez a fény túlragyogja az imádkozók életét és szándékait, s túllépve a kápolnák és templomok falain gyógyítja a megtört szívűeket, szabadulást hoz a foglyoknak, látást ad a vakoknak, és hirdeti az Úr kegyelmének idejét. (vö. Lk 4,18)

 

15-kozponti oltaregyesuletA Központi Oltáregyesület hivatása és küldetése, hogy előmozdítsa az országban a szentségi Jézus tiszteletét. Ennek a küldetésnek a szellemében indítjuk el a honlapot, azzal a szándékkal, hogy összegyűjtse és felmutassa a szentségimádó csoportok fényét. Hiszen senki sem gyújt világot azért, hogy befödje valami edényfélével vagy az ágy alá tegye. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak belép, lássa világosságát. (Lk 8,16)

Az internet lehetővé teszi, hogy bárki figyelemmel kísérje az országban folyó szentségimádást, és testben-lélekben csatlakozzon hozzá. Így a közösségi háló segítségével összefűzhetjük a kegyelem hálóját, megvalósíthatjuk Krisztus akaratát: Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy […] dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyben van. (Mt 5,16)