54. Amikor a SZÍVünk ELMERÜL az IMÁDÁSBAN

Az elkövetkező buzdítások során tanításként Szent II. János Pál pápa az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról szóló tanításának egy-egy vonatkozó monda kerül kiemelésre.

„S ha e misztérium színe előtt az ÉRTELEM megtapasztalja is a maga KORLÁTAIT, (…) a SZENTLÉLEK kegyelmével megvilágított SZÍV meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell ELMERÜLNIE az imádásban és a határtalan szeretetben.”

Forrás: az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról szóló enciklika

Összefoglalva, majd folytatva az 53. buzdítást:

• Krisztus imádásának egyik nagy akadálya az értelmünk. Azaz ahelyett, hogy belépnénk a SZÍV kapuján, megrekedünk az értelem előszobájában.
• Krisztus élete, megtestesült valósága, személyes meghívása és a Vele való kapcsolatunk nem értelmünk működésének, helyes logikai következtetésünknek az eredménye, mint ahogy nem lehet értelmi szintre szűkíteni a megváltás tényét, és Isten személyes szeretetét.
• Isten személyes – neked szóló – szeretete a szív szeretetének munkája bennünk, aminek az alapja Istennel való kapcsolatunk szorossága, mélysége és állandóssága. Ez már az imádás és szeretet misztériuma.
• Az Eucharisztiában Megtestesült Krisztus imádása nem más, mint a Misztérium színe előtt leborulni, és az imádó szeretet által elmerülni Benne.
• Ekkor lépünk át a SZÍV kapuján (bibliai értelemben vett szív, ahol találkozunk Istennel), ahol a Szentlélek által elmerülünk Isten imádásában, és a határtalan szeretetében.

ÚJ SZÍV, amit Krisztustól kapunk, amikor az Ő halálába és feltámadásába részesülünk a keresztségben. Szentlélek által lángra lobbant Szívünk által vagyunk képesek imádni, szeretni és szemlélni Őt. Az a pillanat, amikor szívünk lángra lobban a megtérésünk kezdete, ekkortól telítődik Élettel az új szív. Mivel Krisztus maga a megtestesült Élet a szívünk élni kezd.

ÉLETSZENTSÉG kezdete, amikor
a SZÍVünk ELMERÜL az IMÁDÁSBAN,
Krisztus SZERETETÉBEN,
és megmarad Őbenne.

A SZÍVÜNK helyet ad Krisztus Szívének bennünk.
Krisztus a szívünk királya és középpontja.
Az Eucharisztiában megtestesült Krisztus az egyház Szíve, és ekként szíve az egyház minden kicsiny részének, sejtjének.

Szívünket az Eucharisztiában megtestesült Krisztus Szíve lobbantja lángra, a Szentlélek által.

ELMERÜLÉS valójában azt is jelentheti, hogy lemerülünk a mélybe,

• mélyebbre, mint a testi ingereink,
• mélyebbre, mint az ösztöneink,
• mélyebbre, mint a pszichés késztetéseink, és egónk lenne,
• mélyebbre, mint pusztán emberi érzelmeink, akaratunk, avagy értelmi és gondolkodó folyamataink,
• hanem mindezeknél mélyebb szinten, önmagunk legbelsőbb középpontjáig merülni, ahol találkozhatunk Krisztussal, Benne az Atyával a Szentlélek által, és elmerülhetünk az Ő szeretetében.

ELMERÜLÉS egyúttal a mi aktivitásunk helyett átteszi a hangsúlyt a Krisztus aktivitására bennünk. Elmerülés rávilágít arra, hogy nem arról van szó a Szentség-imádás misztériuma során, hogy mi cselekszünk valamit, hanem inkább arról, hogy átadjuk magunkat feltétel nélkül Krisztus számára, az Ő cselekvése számára, hogy megtegye bennünk az Ő munkáját.

A Szentség-imádás során nem az a fontos, hogy mi mit teszünk, hanem az a fontos, amit Ő tesz bennünk, ez idő alatt. Az Ő szeretete mindig az első szeretet, mindig elsőbbséget jelentő szeretet, a mi szeretünk, mindig válasz szeretet erre a megelőlegező szeretetere.

ELMERÜLÉS azt is jelenti, hogy itt teljesen átadjuk magunkat Krisztus szeretete számára.

ELMERÜLÉS együtt jár azzal is, hogy mindenünket lassan elveszítjük, kifosztottságot érzünk, mezítelenséget annak tapasztalatát, hogy semmi sem tudunk előle eltitkolni, mert Ő a szívünket vizsgálja, Ő pontosan tudja, mi lakik a szívünkben, kik vagyunk valójában. Krisztus ezalatt az idő alatt kiszereti belőlünk azt az embert, akit Isten eredendően megteremtett, akik Isten szemében vagyunk.

Nagyon fontos a rendszeres és CSENDES imádás. A SZENTSÉG – imádás CSENDES formájának a rendszeres megélése, azért is nélkülözhetetlen számunkra, mert ezáltal mindenféle külső támasz nélkül maradunk. A hangos imák és közösségi hangos imák, sokszor a mi aktivitásunkat serkentik, és megakadályoznak abban, hogy ELMERÜLJÜNK, hogy BELEZUHANJUNK, mindenféle támasz nélkül Krisztus jelenlétébe. Csendes imádás során, nem térhetünk ki előle. Bizonyos értelemben a csendes imádás biztosítja azt a belső intimitást, és meghittséget, ami nélkülözhetetlen feltétele Önmagunk teljes megnyílásának, az elmerülésének, az önmagunk teljes feltárulkozásának Krisztus előtt.

Ő ismer minket, nem miatta fontos mindez, hanem miattunk. Az igazi szeretetkapcsolat nagyon személyes és meghitt. Krisztussal való szeretet kapcsolatunk sérül, ha kerüljük a Vele való intimitás kockázatát, azzal, hogy nem tudunk Vele maradni kettesben, azaz csendben imádni Őt. Megvan annak is a veszélye így, hogy kifejezetten hangos és közösségi imákat keresünk azért, hogy elkerüljük a Vele való intimitást lehetőségét, hogy elkerüljük a Vele való meghitt együttlétet. Ez veszélyezteti függetlenségünket, önmagunk teljes önátadására késztet, amitől félelem lehet bennünk, mert az emberekkel való kapcsolataink során sokszor csak a feltételes szeretet korlátait tapasztaltuk meg, amely sok sebet ütött rajtunk. Az emberekkel való kapcsolatunk során megtanultuk, és lehet bele is íródott már az emberi természetünk zsigereibe, hogy nem szabad feltétlenül bízni a személyes szeretet kapcsolatban, nem szabd feltétel nélkül önmagadat kiszolgáltatni másnak, így Krisztusnak sem.

Krisztus feltétel nélküli szeretete, képes begyógyítani ezt az ŐS BIZALMATLANSÁGOT és a kicsinyes „szeretetetek” által ütötte sebeket. Újrateremti a széttöredezett, avagy a megkeményített szívedet, nem csak egyszer, hanem hetven hétszer.

Krisztus, – az Eucharisztiában megtestesült Szentséges Szívének imádása során – mint szíved legfőbb orvosa gyógyít Téged, és soha el nem múló szeretetével táplál és éltet.

Krisztusban MARADÁS legradikálisabb útja ……
…….az Eucharisztiában megtestesült Krisztus imádásában,
határtalan és feltétel nélküli szeretetében való ELMERÜLÉS.