58. Közösségeink legfőbb hajtóereje II.

“Közösségeink legfőbb hajtóereje: Jézus Szent Szívének rendszeres imádása az Eucharisztiában”

1. „A Szentség-imádásnak nincs különösebb technikája. Három lépésből áll, három személlyel való találkozással, Akik egyek.

Első lépésben: Az imádás elején Jézussal szeretnék találkozni. Megnyitom előtte a szívemet. Jézus, mint a jó pásztor vállára vesz, és szeretetével megtisztít. Hagyom, hogy Ő cselekedjen és megtisztítson, amelynek következtében elkezdem szeretni Őt teljes szívemből, Jézust önmagáért.

Második lépésben: Jézus magára veszi minden gyengeségemet, és minden hibám, szegénységem ellenére szeret, és ez a szeretet megragad. Jézus második lépésben vállára vesz és elvisz az Atyához. Sokszor akadály lehet, hogy nem érzünk semmit, ezért abbahagyjuk az imádást, miközben Jézus ekkor is nagyon hathatósan cselekszik bennünk.

Harmadik lépésben: Jézus Atyához visz minket, Aki elküldi nekünk a Szentlelket. Minden Szentség-imádás során az Atya elküldi nekünk a Szentlelket, Jézus kiárasztja ránk a Lelkét. Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Szentlélek kiáradásával küld minket, hogy tanúi és misszionáriusai legyünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetének. (Racine Flórián atya – legszentebb Eucharisztia misszionáriusai – az Eucharisztia folytatólagos imádásának a szolgálatában közösség alapítója)

Racine Flórián atya tanúságtétele megtekinthető:  *Père Florian Racine – KTOTV

 

2. Szentség-imádás egyedülálló szolgálat mások, családjaink, közösségeink, nemzetünk, önmagunk megújulásáért, megtéréséért és gyógyulásáért. A szolgálatot bármikor elkezdheted, korhatár nélkül, mindenféle nagy felhajtás nélkül. Semmi akadálya annak, hogy szolgálatot vállalj azzal, hogy a középpontba kihelyezett Krisztus elé rendszeresen leborulsz és csendben imádod őt, Benne az Atyát és a Szentlelket.

3. Vállald a Szentség-imádás egyszerű szolgálatát!

Kezdd el most, hogy időt és lehetőséget keresel
a Megtestesült Krisztus rendszeres imádására, már ezen a héten is!

 

A Szentségi Jézus imádása:

térben és időben jelen lenni, és lángra lobbanó szívvel imádni Istent,

most és mindenkoron, örökkön-örökké!