Az eucharisztikus élet lelkisége és gyakorlata

52. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS – Missziós küldöttek képzési napja – 2017. március 18. – Esztergom, Szent Adalbert Központ – Dr. Versegi Beáta Mária cb, A Központi Oltáregyesület és az Eucharisztikus Élet Mozgalom Elnöke

Az eucharisztikus élet lelkisége és gyakorlata

A Nyolc Boldogság Közösség tagja vagyok, de most nem ebben a szerepemben állok itt előtettek, hanem az Központi Oltáregyesület és az Eucharisztikus Élet Mozgalmának elnökeként. Kornél atya inspirált a tanúságtételével, hogy egy pár szót mondjak én is magamról.

Azon túl, hogy az Egyházban ezt a szolgálatot végzem, miért fontos személyesen számomra az Eucharisztia? Nagyon mély találkozásom akkor történt az Eucharisztiával, amikor kerestem a hivatásomat, hogy mi dolgom a világban, hogyan tovább az életben. Az is mozgolódott bennem, hogyan adjam oda teljesen, testestül-lelkestül az életemet a Jóistennek. Hol, hogyan és miként? Ezekre kerestem a választ, amikor elmentem a Nyolc Boldogság Közösség egyik házába pár napra. Mély keresés volt bennem. Ebéd előtt volt egy kis idő, „betereltek” a kápolnába, egész napos szentségimádás volt már akkor a közösségünkben, ott ültem az Úr előtt és azt éreztem, hogy megérkeztem. Innen indul a hivatásom.
2006-ban a közösségünk felköltözött Budapestre, ahol az Örökimádás-templomban kaptunk szolgálatot. Amikor oda érkeztem, ott is ugyanazt éreztem: megérkeztem. Van egy egyéni meghívásom, egyéni hazatalálásom az Oltáriszentség jelenlétében. Az Örökimádás-templomba való megérkezéskor pedig egy olyan hazatalálásom, megérkezésem volt, hogy mindezt nem magamért kaptam, nem magamért vagyok itt, hanem az Eucharisztia  zolgálatában. Ott van az a 100 éves templom, 100 éve folyik a szentségimádás. Az eucharisztikus Jézusnak nem csak számomra, de sokak számára van mondanivalója. Oda érkeztem, őt szolgálom, aki engem meghívott. Az örökimádás-templomnak nemcsak helyi küldetése van, hanem országos kiterjedésű, ugyanis ott működik – nagyon régiesen hangzó, de értékes szót fogtok hallani – a Központi Oltáregyesület. Nem tudom, vajon az Oltáregyesületről kinek mi jut eszébe? Ebben az egyesületben van egy gyönyörű kegyelmi ajándékunk: az Eucharisztia tiszteletének előmozdítása, de egy olyan névvel, ami nehezen értelmezhető manapság.

Az Oltáregyesületet Brüsszelben alapították 1848-ban, Budapestre 1859-ben érkezett meg. Ez az Oltáregyesület építette fel az Örökimádás-templomot is. A rendek feloszlatása és az egyházi intézmények felszámolása után (1949) 50 év szünet következett, majd 1989-ben újra indult az Oltáregyesület. A tavalyi évben jutottunk el egy hosszú-hosszú imádságos, kereső út után, oda, hogy megfogalmazzuk a mai ember számára érthető, értelmezhető módon azokat az értékeket, melyeket 150 éve hordoz az Oltáregyesület az Eucharisztia tisztelete kapcsán. Ekkor született meg, bíboros úr támogatásával az Eucharisztikus Élet Mozgalom.

Úgy tekintjük, hogy az Oltáregyesület a gyökér, amely továbbra is élő, létező gyökér, nem múlt el, a Püspökkari Konferenciához tartozó hivatalos egyházi egyesület. Ebből szökkent szárba az Eucharisztikus Élet Mozgalma. Azért vagyok itt, hogy arra buzdítsalak benneteket, a helyi közösségeitekben mozdítsátok elő az Eucharisztikus Élet csoportjainak szervezését. Ez mondjuk úgy „felekezetek közötti” csoport, azokat fogja össze, mindenféle egyházi közösségből, csoportból, akik felismerték, hogy életük forrása az Eucharisztia. Nem arra hív, hogy hagyd ott a plébániádat, közösségedet, imacsoportodat, a szerzetesrendedet, ahol elköteleződtél már. Inkább egy küldetésre, „életstílusra” hív az eucharisztikus élet megélésére, az Eucharisztia szolgálatára. A meghívottság a plébániai közösségi szolgálatra bennetek van. Azért vagytok itt, mert elkötelezett tagjai vagytok az Egyháznak. Az Eucharisztikus Élet csoporthoz tartozni, ilyen csoportot szervezni annyit tesz, mintha egy kiemelő filccel aláhúznánk, láthatóvá tennénk, hogy az Eucharisztia az életünk forrása. Ott alkalmazzuk ezt a „kiemelő filcet”, ahol vagyunk, plébánosként a plébániánkon, hívőként lakóhelyünkön, közösségi tagként a közösségünkben. Így válhatunk a kongresszus nagyköveteivé. Valakinek legyen a kezében egy ilyen filctoll, azért, hogy otthon, a plébániáján, a közösségében húzzuk alá, nevezzük meg azt, amiből mi, katolikusok élünk; ami hétköznapi életünk forrása. Olyan ajándékunk van, ami életadó.

Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bőségben legyen. Köztünk maradt örökre – ahogy Kornél atya is mondta – az Eucharisztiában, azért, hogy életté váljon bennünk. Egy olyan filctollat szeretnék a kezetekbe adni, amellyel aláhúzzuk: életünk eucharisztikus élet. Arra vagyunk meghívva, hogy legelőször is a saját életünkben vizsgáljuk meg, hogyan válik életté számunkra az Eucharisztia. Hol fedezem fel? Hogyan jönnek elő az életemben ezek a kis hajtások, amelyek az Eucharisztiából forrásoznak, amit ő táplál? Nézzünk így magunkra, küldetésünkre, olvassuk így át a hétköznapjainkat, szentmiséinket, a szentségimádásainkat, munkánkat, örömünket, szenvedésünket. Olvassuk az életünket, olvassuk a liturgiánkat, azzal, miként válik életté bennünk az Eucharisztia.

Három alappillért szeretnék kiemelni, a lelkiség alappilléreit: imádság, felajánlás, apostolkodás.

Nagy gazdagság vannak ezekben, egy élet is kevés ahhoz, hogy ezt mind felfedezzük. Most mégis szemléljük, hogy mi az az ajándék, amit magunkénak tudhatunk.

Az Eucharisztikus Élet Mozgalmának logója. Ott van az Eucharisztia, aki felé nyújtózkodik mindenki. Nem csupán kenyér, hanem ott van egy arc. Egy megtört kenyér, de nem összetört, szétmorzsolódott, hanem ebben a megtöretettségben Jézus arca rajzolódik ki. Különböző alakok, fiatalok, öregek, férfiak, nők, gyerekek, akik nyújtóznak, akik az eucharisztikus Jézustól, az örök Naptól kapják az erejüket. Az éltető Nap besugározza egész lényüket, fényüket, színüket tőle kapják. Az emberek színe piros és sárga keveréke, ezzel is azt szeretnénk üzenni, hogy Krisztus vére és Krisztus teste, ami összekapcsol, egy vérkeringésbe kapcsol bennünket. Ez a vér áramlik, éltet mindannyiunkat. Akárhol is vagyunk, olyan életerő, amitől élettől teliek leszünk, pirosak, sárgák, olyan színek, amik éltetőek.

Imádság

Szimbóluma az összetett kéz. Az imádság párbeszéd, beszélgetés Istennel. Ő szól hozzám, én szólok hozzá. Ebben a beszélgetésben vannak szavak és van csend. Az imádság pilléréhez társítjuk a szentmise első nagy részét, ami a keresztvetéssel, köszöntéssel kezdődik és egészen a hívek könyörgéséig tart. A szentmisének ez a része, mikor beszélgetünk, a pap is szól hozzánk, mi is válaszolunk. Meghallgatjuk Isten igéjét, válaszolunk rá, csendeket tartunk, fohászkodunk, megvalljuk a hitünket, kérünk – mindezek által párbeszédbe kerülünk Istennel. Az egész szentmise egy imádság. A szentmisének van egy része, ahol az imádságot úgy éljük meg, mint párbeszéd, beszélgetés.
Keressük a párbeszéd lehetőségét a Jóistennel, a szentmisében, életünkben! Párbeszédbe kerülni, párbeszédbe keveredni a Jóistennel. A párbeszéd része a szentmise ünneplése, a szentáldozás az, hogy élünk ezzel a „találkozási” lehetőséggel. Valamint az is ide tartozik, hogy időzünk az Úr jelenlétében, ez a szentségimádás. Időzünk az Úrral, és engedjük, hogy ő megszólaljon.
Amikor odakerültem az Örökimádás-templomba, hagyományos szentségimádási órák fogadtak, hosszú litániákkal, sőt volt, hogy egész nap végig mondtuk az imákat. Meg kellet tanulnom a vallásos áhítatnak ezt kifejezésmódját, ami nem a saját kifejezésmódom. Én nem így szoktam imádkozni, hogy egész nap imákat mondok. Megtanultam, azért, hogy értsem azokat a híveket, akik így szoktak imádkozni, ezen a nyelven tudnak párbeszédben lenni a Jóistennel. Már a kezdetektől ajánlottuk a híveknek, hogy maradjuk egy kicsit csendben. Hallgassunk oda, hogy a szó, az ima, az ige hogy visszhangzik a szívünkben. Legyen idő arra, hogy visszhangozzék. Ne vágjunk egymás szavába az ima alatt, szentségimádás alatt. Higgyük el azt, hogy a szentségimádás alatt nemcsak nekünk van mondanivalónk a Jóistennek, hanem ő azért szeretne velünk találkozni, hogy önmagát, szeretetét megossza velünk. Amit a szentmisében élünk, hogy szétosztja magát nekünk, az megtörténik a szívünk mélyén a vele való időzésben, az együtt töltött időben. Van mondanivalója számunkra. Csak időt kell hagyni neki, ha nem hagyunk időt, könnyen belevágunk a szavába. Ha az ima alatt folyamatosan az nagyszerű ötleteinket mondogatjuk, vagy azt, hogyan szolgálnánk, mit tennénk Őérte, mit tennénk a többiekért, hogyan újítanánk meg Magyarországot 3 év alatt. Akkor fennáll a veszély, hogy Isten nem tudja elmondani az ő elképzeléseit, beléfojtjuk a szót.

A szentségimádásban – akár csendes, vagy nem csendes, vezetett vagy nem vezetett – a lényeg az, hogy Jézusnak legyen alkalma hozzánk szólni. Az imádság párbeszéd, beszélgetünk, hagyunk időt az Ő számára, hogy szóljon hozzánk. Higgyük el ebben az első felkészülési évben, hogy a Jóisten valóban élő Isten, szeretne mondani valamit nekünk, kommunikálni velünk, üzenete van számunkra. Nagyon izgalmas az üzenete, keresni, kutatni, hallgatni kell. Néha hosszabb csendek vannak, néha olyan gyorsan válaszol, hogy nem is gondoltuk volna. A vízió előttünk van, reméljük, egyre több templomunk nyitva lesz, de addig is, az a csodálatos, hogy a katolikus templomainkban ott van a Jelenlét. Ha nincs is kitéve az Oltáriszentség, a Jelenlét ott van.

Egyetemista koromban úgy indítottunk szentségimádást, hogy fél éven keresztül ültünk kitartóan a kápolnában a tabernákulum előtt. Aztán azt mondta a plébános, valamelyikőtök kiteheti az Oltáriszentséget. Elég hűségesen ültünk ott. Mondtuk, hogy mi azt szeretnénk, ha ki lenne téve az Oltáriszentség. Nem tudta, komolyan vehet-e bennünket. Amikor látta a hűségnet, akkor tudott komolyan venni bennünket. Igaz, hogy ott voltunk a jelenlétben, mi a tabernákulum ajtajának egyik oldalán, Jézus a másik oldalon, de vágytunk szemtől szembe lenni vele. Fél év hűséges szentséglátogatás elég idő volt ahhoz, hogy a plébános atyától egyikünk megbízatást kapjon, kihelyezhette az Oltáriszentséget és elkezdődhetett a szentségimádás. 

Legyünk találékonyak! Ne keseredjünk el, ha még nincs szentségimádás a templomainkban. Nagyköveti szerepünkben rengeteg dolgot tehetünk ennek előmozdítására. Lesz arra fórum, hogy egymással is megosszátok ezzel kapcsolatos ötleteiteket.

Felajánlás

Jézus önmagát ajánlja fel értünk. Életét, halálát, feltámadását, saját magát odaajándékozza az Atyának és nekünk. Ebben az ajándékozásban, felajánlásban szeretnénk őt követni. Most a szentmisének a felajánlással kezdődő részére fókuszálunk. Megtörténik az átváltoztatás, és amit felajánlunk, más lesz mint annak előtte volt, a kenyér Krisztus teste lesz, a bor Krisztus vére lesz, és a mi életünk Krisztus élete lesz. Az Eucharisztikus Élet arról szól, hogy nemcsak ünnepeljük, tiszteljük, hanem elkezd történni bennünk az ő élete, az a valóság, akit ünneplünk. Az a vágyunk, hogy velünk is megtörténjen, ami a felajánlással, az átváltoztatással a szentmisében történik. Nem vagyunk idegenek és jövevények, hanem Krisztuséi vagyunk. Ez az átváltozás mindannyiunkkal megtörténhet.

A felajánláskor felajánljuk önmagunkat a kenyérrel és borral, felajánljuk emberi erőnket, képességeinket, örömeinket, szenvedéseinket. Mindent. Mindent oda lehet tenni. Minden arra hivatott, hogy átalakuljon, krisztusivá legyen. A megtört kenyér Krisztus, és mi magunk is a megtört kenyér vagyunk. A mi életünk van az Ő kezében. Az Ő dicsőségére és mások javára tesszük ezt a felajánlást.

Az első pillér az imádság pillére, a párbeszéd összekapcsol bennünket a Jóistennel. A felajánlás továbbra is a Jóistenhez kapcsol, tovább vezet és képessé tesz arra, hogy találkozzunk önmagunkkal, saját valóságunkkal, képességeinkkel, örömeinkkel, vágyainkkal, szenvedésünkkel.

Mindezeket a dolgokat nem kell kint hagyni a templomon kívül, azért, hogy a szentségimádás alatt nehogy bezavarjon az életem valósága. Az Eucharisztikus Életet teljes valómmal élhetem meg, azzal ami én vagyok. Krisztus teljes istenségével és emberségével odaadja magát nekünk. Mi pedig teljes emberségünkkel odaadjuk, felajánljuk magunkat Őneki. Nem kell kint hagyni semmit a templomkapu előtt. Önmagamat ajándékozom oda a Jóistennek.

Apostolkodás

Ami nekünk életet ad, azt nem tarthatjuk meg csak magunknak. Szeretteinknek, azoknak, akikért felelősséget vállalunk, továbbadjuk, mindazt a jót, amit megtapasztalunk. Ami nekünk életadó, jó, tápláló, azt továbbadom a családomban, a gyerekemnek, a házastársamnak, a közösségemnek, a rám bízottaknak. Lendület van bennünnk: Találtam valamit, ami életet adó, fantasztikus, így kerek a világ! Gyere légy részese te is! Ahhoz, hogy ezt hitelesen tudjuk képviselni, tapasztalatot kell szerezni arról, hogy nekünk életünk van Őbelőle. Az apostolkodás másokhoz kapcsol bennünket, meghívhatunk másokat arra a jóra, ami velünk megtörtént. Megosztani másokkal az Eucharisztikus Életből fakadó gyümölcsöket. Meghívni mindenkit Isten szeretetének asztalához.

Nem kell extra dolgokra gondolni. Egyszer a templomunkban az atya kihirdette a templomtakarítást. Volt hívő, aki ezt hallván arra gondolt, hogy ebbe be tud kapcsolódni. Azt gondolta: nincsenek nagyon magasztos gondolataim, de ez belefér, ehhez értek, szívesen segítek. Miért ne hívhatnánk akárkit Isten házába? Például a szomszédunkat, az ismerősünket adventi koszorú kötésre, karitatív szolgálatra. Lehet, hogy valakit nem misztikus elragadtatásban érint meg a gondolat, hogy eljöjjön a templomba, hanem egészen praktikus úton szólítható meg, az által a képesség, tudás, szakmai identitás által, amivel ő rendelkezik.

Megosztani a javainkat másokkal. A kongresszus alatt ennek konkrét programja is lesz az ételosztás kapcsán. Rengeteg jó van, amit meg tudunk osztani. Most éppen megköszöntük Balázsnak, hogy a „telekocsit” kitalálta és megkönnyítette ezzel az Esztergomba való utazást. Amink van, azt tudjuk megosztani. Jó tudatosítani azt is, hogy amink van, az meg is osztható. Emberi képességeinket bele tudjuk tenni apostoli küldetésünkbe. Körülvenni az Eucharisztiát megfelelő szépséggel, tisztelettel, ápolni a templomainkat. Bármi, amivel kifejezzük, hogy ünnep az Úrral való találkozás. Nem akárki van köztünk. A szépség, ami Belőle árad felénk, azt visszaadhatjuk Őneki. Ami bennünk van, azzal Őt megajándékozhatjuk: a liturgia szépsége, méltó ünneplése, templomaink környezetének ápolása. A szépség, amivel a teremtett világban meg vagyunk ajándékozva, dicsőítheti az Urat.

Az eucharisztikus lelkiség harmadik pillére az apostolkodás, ezt a szentmisében a communióhoz, a szentáldozáshoz kapcsoljuk. Hiszen apostoli aktivitásunkat megelőzi a Jézussal való találkozás. Találkoztam az Úrral, magamhoz vettem, időzök vele és ezzel az erővel indulok a többiek felé. A szentáldozásban hozzánk lép testestől-lelkestől, és mi fogadhatjuk őt testünkbe-lelkünkbe. Egész emberségünket át szeretné járni jelenlétével. Ha így élünk, ezt tesszük, belénk épül, fizikailag, lelkileg a jelenléte. A szentségimádásban szemléljük őt, meghosszabbítjuk az időt, amit megünnepeltünk a szentáldozásban. A szentmisének van egy kerete, nem tudunk ott időzni a végtelenségig, viszont nagyon fontos, hogy időzzünk Jézussal, járjunk ővele.

Ha van időnk Jézusra, kitágul a találkozás tere. Ezért is mondjuk, hogy a communió vezet el az apostolkodásra, a szentáldozás által küldetést kapunk. Amikor a csendes időben odahallgatunk az Úrra, azt tanuljuk: Uram, mit akarsz, mit tegyek? Uram, hova küldesz? Kornél atya azért vállalta el az eucharisztikus kongresszus főtitkárságát, mert Jézusnak mondott igent. Hogy beérlelődjön egy ilyen igen, ahhoz kell idő. A küldetés, amire hívunk benneteket az, hogy nagykövetek legyetek. A küldetésben nem magatokat kell képviselni. Az eucharisztikus Jézus küldetésében vagytok a kongresszus megvalósulásának irányában. Nem kell izgulni. Hallgassunk az Úrra. Lehet, hogy sok mindenhez nem értek, de ahogy az ismerősöm mondta, meg tudta fogni a seprűt, ehhez értett. Egyébként utána már bibliaórára és lelkigyakorlatra is járt. A seprűnél kezdte el az egyházi karrierjét, de nem ott fejezte be. Személyes képességeinkkel, tudásunkkal hozzá tudunk járulni küldetésünkhöz. Őáltala, ővele és őbenne. Küldetésünk nem rólunk szól, hanem Jézusról. A szentáldozással, a szentségimádási időkkel, a szentséglátogatási időkkel arra buzdítunk bennetek, hogy róla szóljatok szavakkal, tettekkel, életstílussal. Őáltala, ővele és őbenne. Lehet hibázni, lehet, hogy nem fogjuk rögtön érteni, mit kell tennünk. De a Vele töltött idő, az odahallgatás ki fogja érlelni, mi a dolgunk, a konkrét küldetésünk. Ebben itt a találkozók folyamán egymást is tudjuk segíteni.

Az Eucharisztia által élni az Eucharisztikus Életet. Az Eucharisztia által eljutni az Eucharisztikus Életig. Hogy életünk legyen, egyre bőségesebb életünk legyen. Miklós atya is beszélt erről és a Mozgalom küldetése is az, hogy felkészüljünk a kongresszusra. Fontos a kongresszus előtt és utána a kapott kegyelmi ajándékokat tovább élni.

Négy kulcsfogalmat szeretnék kiemelni ehhez az élethez. Ezek a fogalmak kapcsolódnak a szentmiséhez, a szentségimádáshoz és hétköznapi életünk bármely területéhez is: Jelen lenni; meglátni; megtenni; hálát
adni.

Legyünk jelen. Legyünk jelen ott, ahol vagyunk: a szentmisén, legyünk jelen imáink idején, legyünk jelen embertársunk mellett, családunkban, munkahelyünkön, plébániánkon, ahová küldetésünk szól. Tanuljunk meg jelen lenni. Amikor jelen vagyunk, nagy valószínűséggel meglátjuk a szentmisében a találkozást Jézussal, a szentségimádásban Őt magát. Ha látjuk, akkor tudjuk imádni, hódolni előtte, felfedezni az ő jelenlétét, az imádásban az ő lelkületével jelen lenni, meglátni őt embertársunkban, szolgálni őt embertársunkban. Csak Istent imádjuk, de felfedezhetjük az ő vonásait a másikban. Ha jelen vagyok, felfedezhetem, megláthatom az Úr vonásait a másikban. Még olyanokban is, akik nem pont úgy gondolkodnak mint mi. Ha jelen vagyok, és meglátom az engem körülvevő valóságot, nagy valószínűséggel eszembe jut, hogy mit is kéne tenni? Mi a dolgom ezzel, amit láttam? Mit kell nekem itt csinálni? Az Eucharisztia hálaadás. Ha az Eucharisztikus Életet élem, azt veszem észre magamban, hogy minden alkalommal, amikor ennek a vérkeringésében vagyok, amikor ezáltal a kegyelem által élek, az életem kisebb és nagyobb eseményeivel kapcsolatban a hálaadás születik meg bennem. Észreveszem, hogy minden kegyelem. Észreveszem, hogy folyamatosan megajándékozott vagyok. Folyamatosan ajándékba kapom ezt az életet. Ha jelen vagyok a saját életemben, meglátom az Urat, a templomban, a természetben, önmagamban, a másik személyben, megteszem, ami a mai napon a dolgom, akkor tapasztalni fogom, hogy mint egy forrásból, felfakad az élet. Valami megtörtént, amit nem kiizzadtam, leizmoztam, nem lenyomtam másoknak a torkán mozgalmi lendülettel, hanem valami megtörténik Őáltala, Ővele és Őbenne. Ami történik az Őáltala, Ővele és Őbenne lehetséges, és ez az élet megjelenik énbennem és közöttünk az Egyházban és körülöttünk a világban. Megkapjuk a rácsodálkozás ajándékát: nahát, ez csodálatos, köszönöm Uram! Ezt nem gondoltuk volna, pl. ma, hogy 30-al többen jönnek (a képzési napra). Szemlélhetjük azt, ahogyan az üdvösség történik.

Nem egy story, ami rajtam kívül zajlik, hanem velem együtt történik, közöttünk történik. Az erre való rácsodálkozás, az ezen való örvendezés hálát gyújt bennünk. Öröm és remény van bennem, hogy magokat szórhatunk, az Eucharisztikus Élet csoportjainak magvait, a kongresszusi küldöttek képzésének magvait. Öröm amiatt, hogy itt vagytok, azzal a vággyal, hogy küldöttek legyetek. Menjetek, csináljátok, nagyon jó lesz! Hiszem, meg fog történni köztünk az Eucharisztikus Élet kibontakozása! Hiszen már történik. Elkötelezettségetek, kreativitásotok, képességeitek, ötleteitek, helyzetismereteitek, mindez, ami bennetek van, tele van ígérettel. Mindez az Eucharisztikus Élet kibontakozását tudja táplálni, szolgálni bennetek és általatok sokakban.

Köszönöm szépen a figyelmet!

Letölthető anyagok: