Missziós felkészülés I. Az egyéni megtérés

52. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS – Missziós küldöttek képzési napja – 2017. március 18. – Esztergom, Szent Adalbert Központ – Kunszabó Zoltán állandó diakónus

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
„Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Megmondom őszintén, arra számítottam, hogy a vége felé hiányos széksorok lesznek, de talán még jöttek is a délelőtthöz képest. A téma fontossága miatt örülök, hogy együtt maradtunk. Eddig fölülről szemléltük a tájat és próbáltuk átlátni, hogy miről szól az eucharisztikus kongresszus. Most zuhanórepülésre váltunk. A lelki felkészülés, ami egyben egy missziós felkészülés is, tematikájáról volt szó délelőtt, Kornél atya elmondta. Amikor megtudtam, hogy ezt már a püspöki kar is jóváhagyta, titokban szalutáltam az e-mail fölött.

A lelki felkészülés lépéseiről lesz szó, az első lépés az egyéni megtérés. 2017-ben kezdődik az egyéni megtérés éve, amelynek hivatalos címe: „Az Eucharisztia az egyéni keresztény élet forrása”. Ma ezeket szeretném átvenni veletek: Az egyén megtérése. Helyes istenkép kialakítása és hitbeli megerősödése. Tudatos keresztény élet.

A második év a közösségeink megtéréséről fog szólni, az Eucharisztia mint az Egyház életének forrása. A harmadik év: az Eucharisztia forrás a világ életéért. A katolikus tanúságtevő jelenlétéről fog szólni a világban és az új evangelizációról. Mindegyik összefügg mindegyikkel. Nekem az első és az utolsó pont nagyon szorosan összefügg. Hiszen amire mi megtérünk, ha sikerül, arra hívjuk meg a többieket is. Semmi olyanra nem tudjuk őket meghívni, ami nekünk nincsen meg. Ez az ősi filozófiai, teológiai alapvetés. Senki nem adhatja azt, amivel ő nem rendelkezik. Ha mi megtérésre hívunk, annak az a feltétele, hogy mi magunk a megtérés útján haladjunk. Az is nagyon fontos, hogy egyáltalán rálépjünk a megtérés útjára.

Az Egyházban sokszor az a problémánk, hogy sok szó van forgalomban egyszerre, és nem tudunk eligazodni a szavak, fogalmak erdejében. Valaki megkérdezhetné, hogy miért a megtérés áll a középpontban a lelki felkészüléskor, ha eucharisztikus kongresszusra készülünk. Szerintem katolikusként az egyik legnagyobb feladat, hogy ezeket a fogalmakat helyesen értelmezzük, elvigyük a középpontjukba, hogy találkozzanak.

Miért a megtérés áll a középpontban?

Nagyon egyszerű: mert a megtérés célja Jézus. A megtérés célja az élő Jézussal való találkozás. Ferenc pápa ezzel kezdi a missziós enciklikáját, mindenkinek javaslom, hogy lapozza föl. Az élő Jézussal való találkozásról beszélünk. Mi nem világnézetet hirdetünk, nem elméleteket, értékeket, életbölcsességet, életfilozófiát, hanem egy személyt, egy élő személyt. Nagy baj, hogy ha számomra nem élő ez a személy. Nagy baj, hogy ha számomra gyenge a szememben ez a személy, nem találom ezt a személyt, nem tudok vele kapcsolatba kerülni. Ezek azt jelentik, hogy lépnem kell a megtérés útján.

A megtérés további lépéséhez tartozik az élő Jézussal való egyesülés. Sőt, az élő Jézussal való egyesülés közepette a Krisztus képmására való átalakulás. Ez is a megtérésünkhöz tartozik. De a középpontban mindenképpen Jézus van, akin keresztül jut el hozzánk Isten minden áldása. Ezért az Egyház egyetlen üzenete a világnak Jézus. Az 1Jn 5,12-ből és a Mtörv 30,19-ből összetettem egy kis kérügmát, egy alapüzenetet nektek. A kérügma alapvető evangéliumot jelenti. Ezt hirdetjük a világnak: Aki befogadja szívébe Isten Fiát, Jézust, az Életet fogadja be! Válaszd az életet!

Az ige, amiből ezt összeraktam, az 1Jn 5,12, sokkal radikálisabb. A Biblia nyelve olyan radikális, hogy időnként alig merem felhozni. Azt mondja: aki bírja a szívében Jézust, annak van új élete. Aki pedig nem bírja a szívében Jézust, annak nincsen élete. Ilyen egyszerű. Annak van halála. Az a felkiáltás, amit sokkal korábban Mózes mond: Lássátok, életet és halált tárok elébetek. Válaszd az életet!

Látszik, hogy ez egy életmentő üzenethez tartozó felszólítás. Ennek eszköze és módja a hit és a megtérés. Amikor odafordulunk teljes szívünkből Jézushoz, megnyílunk előtte, és minden feltétel nélkül befogadjuk őt, mint az életünk urát, mint az egyetlen reménységünket, mint az egyetlen személyt, aki nekünk életet tud adni, aki belém életet tud oltani, a családomba, a szeretteim körébe, a gyermekeimbe, a nemzetembe, a szomszédságomba, Európába, minden dimenziójába a létezésemnek. Nagyon fontos, hogy lássuk ezt a Jézust az Egyház összes tevékenységében. Ne jöjjünk zavarba, amikor azt mondjuk, hogy eucharisztikus kongresszus, hanem rögtön vágjuk rá, igen, ez Jézusról szól. Sokszor kerültök olyan helyzetbe, amikor protestáns testvérek, és Magyarország nagyon erős protestáns közösséggel bíró ország, megkérdezik, milyen isztikus, milyen izmus, mivel foglalkoztok ti katolikus testvérek?
Akkor az mondod majd: Jézusról szeretnénk tanúságot tenni a világnak. Ahhoz, hogy feljussunk az Eucharisztia csúcsára, értenünk kell az alapokat is. Látnunk kell, hogyan fakad Jézus Krisztusból, az ő föltámadott személyéből az Eucharisztia itt közöttünk.

Mi az összefüggés?

Azért írtam erre a diára, hogy Jézus Krisztus ugyanaz. Lássuk meg őt, az Isten ajándékát. Lássuk meg a fölkészülés, a szervezés közepette, soha ne tűnjön el a szemünk elől az élő Jézus. Aki örök Fiú, a Szentháromság harmadik személye. Aki teremtő Ige. Aki által minden lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Aki a megtestesült Isten Fia, aki asszonytól született, drága Máriától Isten ajándékaként. Aki a megváltó Jézus a kereszten, a kereszten függő Jézus, az értünk életét adó Jézus. A föltámadott Úr, a megdicsőült és mennybe ment Úr, a Szentlelket elküldő Krisztus, az Egyház mennyei Feje, aki az Atya jobbján közbenjár értünk. A mennyben imádott Bárány, erről a Jézusról beszélünk, az ő egyetemes és oszthatatlan személyéről, aki egyben az Eucharisztiában köztünk lévő Élet kenyere is. Nehogy zavarba jöjjünk a sokféle megnevezés és a szerteágazó terminológia miatt. Látnunk kell Krisztust, aki mindez, és akiből minden ajándék fakad számunkra, és minden a miénk lesz, amit az Atya eltervezett számunkra.

Számunkra ő az isteni élet és szeretet forrása. Bármelyik néven nevezzük is, és bárhonnan is közelítsük meg elmélkedésünkben, szentírás-olvasásunkban, vallásgyakorlatunkban.

Hogyan találkozunk vele?

Itt gondolhatunk arra az esetre is, amikor valaki nagyon messziről közelít Jézushoz. Az egész kongresszus missziós irányultságú. Mi nemcsak örülni szeretnénk egy kis csapatban Jézusnak, hanem szeretnénk, hogy az elkövetkező 3-4 évben nagyon sokan felismerjék Jézust és megérkezzenek hozzá. Akár nagyon messziről, akár nagyon közel az oltárhoz. A misszióban dolgozva azt tekintem a misszió beteljesülésének, amikor valakivel az utcán, vagy egy missziós kávéházban beszélgetünk, és utána Krisztust felismerve, befogadva, a bűneit letéve, katekézisben részesülve, a Szentírással, az Egyházzal megismerkedve megérkezik az oltárhoz és megnyílik az Élet kenyere előtt, bekapcsolódik az Egyház nagy lélegzésébe, a liturgiába, ahol valóban táplálkozunk Krisztussal.

De ez lehetek én is. Én is megtérő vagyok, mint hívő ember. Én is bűnös vagyok, mint hívő ember. Ezért a hit rendes útja az, hogy sajátos élethelyzetemben, az üdvösségtörténet és a saját üdvösségtörténetem egy pontján újból találkozom Krisztussal, újból meghatározó módon találkozom Krisztussal, életet átalakító módon találkozom Krisztussal, akár messziről jövök, akár már közelebb vagyok. Mindig, akár messziről jövök, akár már közelebb vagyok, megváltásra szoruló bűnös emberként találkozom szabadító Krisztusommal. Mindegy, hogy most még éppen kábítószert árulok a Józsefvárosban egy utcasarkon, vagy pedig a saját jóságom kulisszáit mutatom a hívő testvérek előtt már jól bejáratott huszonéves keresztényként. Mindegy, bűnös emberként szükségem van az Élet kenyerére egy olyan sivatagban, ahol csak ő a táplálék. Amíg valaki nem ismeri fel, hogy milyen kétségbeejtő módon szüksége van az élő Jézusra, életének bármely életszakaszában, addig még nem áll készen a megtérésre. Még akkor sem, ha nagyon hosszú évek, vagy talán évtizedek óta, születése óta vallásgyakorló keresztény ember.

A hit rendes útja a mások tanúságtételén keresztül vezet a hirdetett evangélium által. Mások életének példáján és igaz üzenetén keresztül jutok el a Krisztussal való új és meghatározó találkozásra. A misszió alapigéje, a nagy ígéret: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Ez csodálatos. Ez tényleg jó hír. Azt jelenti, hogy nem azok üdvözülnek, akik születésük óta jók voltak és még semmi rosszat nem csináltak. Nincsenek ilyen kritériumok. Aki képes arra, hogy fölkiáltson a kegyelemért az Istenhez, az tudja befogadni az üdvösséget. „De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek?”

A hit belépési pont. „Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincs, aki hirdesse? … Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéjéből.” (Róm 10,14.17) Ezt én magam is személyesen tanúsíthatom. 23 éves koromban az egyetemen nem hívőként egy frissen megtért barátom tanúságtételére hozzám is elérkezett a megtérés kegyelme.

Lehetsz te is hírvivő a saját egyházközségedben, a saját közösségedben, hiszen rászorulunk a megtérésre. Furcsa módon, sokszor az szorul rá legjobban, aki azt hiszi, hogy ő van a legjobban megtérve. Nehéz kifogni a Szentlelken, hagyjuk, hogy ő vigyen be bennünket az utcájába.

Fölmerül az, hogy mit hirdessünk? Mi az evangélium? Mi a hitünk középpontja?

Az életadó Jézussal való találkozás a megtérés célja, az üzenet Jézusról szól. De hogyan szól, hogyan szóljon? Legkedvesebb idézetem ebben a témában Szent II. János Pál meghatározása a Redemptoris Missio-ból, aki nem kertel, így beszél egy igehirdető, remélem, ezt a beszédmódot megszoktátok már, hiszen mindenhonnan ez visszahangzik katolikus egyházunkban. A hithirdetés tárgya Jézus Krisztus, akit megfeszítettek, meghalt és föltámadt. Őáltala szabadulunk meg teljesen és ténylegesen a gonosztól, a bűntől és a haláltól. Őbenne ajándékozza Isten az új életet, az isteni és örök életet. Ez az a jó hír, ami az embert és az emberiség történetét megváltoztatja, amelynek megismerésére minden népnek joga van. Beszélünk Jézusról, beszélünk az evangéliumról, ő ott van egy dobozban, és közben a szívünkben sok kereserűség, panasz, kielégítetlenség, csalódás van, és valahogy nem tudjuk rászabadítani Krisztust az életünkre, mert nem hisszük el, hogy ő szabadító, nem hisszük el, hogy ő élő. Sokszor egy kisegyházbeli testvér, akinek megvan ez a szabadulás-tapasztala, a jól felépített katolikus vallásgyakorlatban élő embert három mondattal odacsapja, és azt kérdezi: Van neked ilyen Krisztusod? Nincs. Mi a megoldás? Gyere a mi gyülekezetünkbe. El is mennek. Én is kérdezem: Van neked ilyen Krisztusod? Ahogyan Péter utódja megfogalmazza: akiről tudod, hogy ténylegesen meg tud téged szabadítani a gonosztól. Tényleg. Van ereje, hogy kirángasson a megszokott kedvenc bűneidből, ami miatt esetleg gyűlölöd, utálod magad és az egész kereszténységedet képmutatásnak tartod.

Van ilyen Krisztusunk? Akinek hatalma van, hogy ténylegesen és teljesen megszabadít a gonosztól, a bűntől és a haláltól, és új életet ajándékoz. Van-e olyan Krisztusunk? Van-e nekünk olyan Krisztusunk, aki így tevékenykedik az életünkben? Van-e ilyen találkozásunk ezzel a Krisztussal? Vagy csak képeink vannak és halott relikviáink? Van-e élő Krisztusunk? Ezen fordul meg az Egyház sorsa a 21. században. Mindig is ezen fordult meg, hogy vannak-e katolikusok, akiknek van ilyen Krisztusuk. Ez a kérdés számunkra. Az eucharisztikus kongresszus által tudunk-e ilyen Krisztusról tanúságot tenni a magyar társadalomban?

Mi az evangélium? Jézus megfogalmazása. Hallottuk ma már Kornél atyától.
Az előbb hallottuk a szent pápa megfogalmazását, ez Jézusnak a megfogalmazása: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Nem tudom, hányan voltak itt a városmissziós képzésen 10 évvel ezelőtt. Nagyon kevesen, úgyhogy bátran elmondhatom azt, amiről egyébként minden prédikációm szól 30 éve. Szeretnélek elvezetni benneteket a forráshoz. Ahhoz az evangéliumhoz, amit Krisztus és az apostolok hirdettek. Ahhoz az evangéliumhoz, amelynek be kell hatolnia a szívünkbe, és változásokat kell okoznia. S ha már hallottad, örülj, hogy újra hallhatod. Én is örülök, hogy újra beszélhetek róla, mert nagyon kemény ellenállásokat kell legyőznie a szívünkben az evangéliumnak. Nehéz lenevelni bennünket arról, hogy csak magunkban bízzunk, vagy reménytelenek legyünk. Erre a kettőre vagyunk magunktól hajlamosak. Vagy önteltség, vagy összeomlás. Nagyjából a kettő között semmi. Figyeld meg. Én ismerem Kunszabót, úgyhogy merem mondani.

Az evangéliumot okos emberek pontokba szedték, ez a 6 pontos kérügma, amiről ma beszélek, a Szent András Evangelizációs Iskola terméke. Ezt használjuk, mert ezt tartjuk a legpontosabbnak és legbiblikusabbnak. Első pontja, hogy Isten ma szeret téged. Ehhez idézem a Jn 3,16-t: „…úgy szerette Isten a világot…”. Ez az első nagyon provokatív számunkra. Három dolgot írtam fel Isten szeretetével kapcsolatban, amit az evangéliumból kiolvashatunk: Isten szeretete állandó. Ugyanúgy süt jókra, gonoszakra is. Szó sincs arról, hogy amikor jól cselekszel, jobban szeret, amikor rosszat, kevésbé. Ez a mi emberi, szülői taktikázásunk, de az Istentől rendkívül távol áll. Isten tényleg atya. Nem szeretetmegvonással nevel. Mi azt hisszük, hogy ő szeretetmegvonással nevel. Talán jobban szeret, ha nagyon-nagyon rosszul áll a szénánk, és nem akkor, amikor azt hiszed, hogy nagyon jól áll.

Személyes, ki van jelölve egy út a személyességből: egy személy szeret egy személyt. Egyházunk csodásan tanítja, a KEK-ből idézem: Minden ember arra teremtetett, hogy megismerje és szeresse Teremtőjét, és Vele szeretet-egységben éljen (vö. KEK 356-357.). Amikor egy kisbaba megszületik, nem tudom, ez jut-e az eszünkbe róla, hogy itt van az Isten szeretetének alanya, és itt van az a személy, ez a pici baba, aki csak akkor lesz boldog és végtelenül boldog, ha az Isten szeretetében fog élni. Ha szeretetkapcsolatban fog élni vele. Erről már az elején leszoktatjuk a gyerekeinket, mert sok mindenre mondjuk, hogy fontos dolgok. Azt ritkán mondjuk neki, hogy van benne egy elementáris igény, amit csak Isten tud kielégíteni. Isten szeretete feltétlen, erről már beszéltem.

Isten szeretetéről nagyon sok ige van, ezeket most nem olvasom fel, de ti olvassátok el otthon: Iz 49,15; Iz 54,10. A szívedbe markol, ha egyszer behatolt oda és nem hagy. Isten hűséges, nem fog magadra hagyni. Követni fog, nyomon követ, hátha van esélye nálad. Az Isten a legnagyobb koldus. Nincsen koldus, csak az Isten. Nincsen szegény, csak az Isten. Lázadó teremtményei után kuncsorog, és kéri, hogy adjunk neki esélyt, igazából, hogy magunknak adjunk esélyt, hogy élhessünk. A kérdés, hogyha Isten szeretete ennyire erőteljes, állandó, feltétlen, személyes, akkor honnan van a sok rossz a világban. Ez az első kérdés, amikor meghirdetjük. Azt nem minden ember tudja az utcán, amikor evangelizálsz, hogy Isten a szeretet, de azt, hogy mindenható, mindenki tudja. Próbáljátok ki! Akkor lehet
neki szemrehányást tenni, ha mindenható, akkor beolvasunk. Gyakori helyzet, hogy felteszik ezt a kérdést: ha mindenható és így szeret, akkor nem tudna esetleg úgy csinálni, hogy minden rendben legyen? Ő tudná úgy csinálni, hogy minden rendben legyen, csak mi nem akarjuk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

Nagyon sok féle Jézus-kép van forgalomban az Egyházban. Ez is zavarba ejtő. Mindenféle Krisztust kínálnak nekünk. Mégis nagyon szeretem az evangéliumban, az apostoli levelekben feltáruló Krisztus képét. Ott teljesen egyértelmű számomra, hogy Jézus Krisztus mint megmentő jelenik meg. Nem elvont személyként, aki elvont módon beszél Isten szeretetéről, hanem mint megmentő beszél Isten szeretetéről. Döbbenetes látni, milyen mértékben nyíltan beszél az evangélium, már az angyali üdvözlet, illetve a Józsefnek való híradás, hogy születik a gyermek. Máté evangéliumában megjegyzi az angyal Józsefnek (egy rendes zsidó evangéliumban nem az asszonnyal tárgyal a mennyország, hanem a férfival): „Jézusnak nevezed el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Erről a hárombetűs szóról nem szeretünk annyira beszélni, mert valaki még megsértődik. Saját magunk előtt sem szeretünk erről beszélni.

Jézus szabadítóként jelenik meg, és az Újszövetségben teljesen egyértelmű Jézus bűntől, haláltól való szabadító szerepe. A kereszt nem széljegyzet az üdvösségtörténet szélén, hanem az egész középpontja, amiből minden értelmezhető. Jézus egy olyan elveszett világba jön, amelyet a bűn lázadása kiszakított az Istennel való szeretetkapcsolatból. Ez nem jelenti, hogy Isten nem szereti. De önmagában az, hogy szeret minket az Isten, azt sem jelenti sajnos, hogy be tud hatolni a szívünkbe. Az ember magában hordja ennek az elszakadásnak a sebeit. A katolikus teológia szerint minden emberben ott van a rosszra való hajlam, a lázadás hajlama, amely az első bűnből származik minden emberre, minden ember ezzel születik. Ilyen értelemben minden ember bűnös, mert benne van az elszakadás sebe, sőt hajlama is. Jézusnak az ősbűn miatti elszakadást kellett meggyógyítania, visszaültetni bennünket az Atya szívébe. Minden ember elszakadt Istentől. Minden emberben ott van a rossz autonómiára való törekvés, ezzel születünk. Ilyen értelemben mindannyian bűnösen születünk. Cselekedeti bűneink miatt is mondhatjuk, hogy mindannyian bűnösök vagyunk.

A bűn legszörnyűbb következménye az elválasztó jellege. A cím mindent kifejez: a bűn elválaszt Isten szeretetétől. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem szeret, hanem, hogy én nem tudok vele kapcsolatba kerülni. Így nem vagyok az Életben, aki az Isten. Jézus hangsúlyozza, hogy az az ember, aki a bűn uralma alatt él, nem lehet közösségben a szent Istennel. Ahhoz újjá kell születni ugyanis egy új életre, az Istenben élt életre, hogy megvalósuljon az Isten álma a vele való kapcsolatról. A keresztség az újjászületés szentsége.

A Szentírás teljesen egyértelmű azzal kapcsolatban is, hogy a bűn büntetést von magára. A büntetés az, hogy elválasztva vagyok az Élet teljességétől, Istentől. A Róm 6,23 azt mondja: „A bűn következménye a halál”, vagy régi fordításokban: „zsoldja”. A lehető legszörnyűbb dolog, ami fenyegethet bennünket, egy embert, hogy nincs az Istennel való lehető legközelebbi közösségben.

Ha a bűn uralma alatt lépünk át az örökkévalóságba, akkor ez a szörnyű pillanat egy örökkévalóságig is tarthat, örök halálról is beszélhetnénk. A negyedik, ami a bűnnel kapcsolatban fontos, hogy a magunk erejéből nem tisztulhatunk meg. Ágnes asszony nem tudja kimosni a ruháját. Arany János-év van, ezt olvassátok el, a bűn téma egyik legcsodálatosabb illusztrációja. A folt nem a ruháján, hanem a szívén, a lelkén van, és azt teljes erejének megfeszítésével sem tudja semmissé tenni. Tökéletes doktori teológia – Ágnes asszony című ballada. Hiába hal meg, hiába vacog, hiába őrül bele, a folt ott van. Mondhatjátok, hogy szép kis evangélium, most már idáig is eljutottunk, hogy semmi remény. Igen, elmondhatjuk.

Nagyon jó, hogyha belátjuk, hogy nem bízhatunk önmagunkban abban az értelemben, amit a 49. zsoltár csodálatosan kifejez: az ember nem válthatja meg magát. Ebből az állapotból a magam erejéből kimászni nem tudok. Mégis van evangélium, örömhír: amit az ember nem tudott megtenni, azt Isten megcselekedte. Így, múlt időben.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte…” (Jn 3,16) Ez a megoldás. A megoldás az Isten oldaláról jön. Isten maga jött el, hogy eltörölje bűneinket. A kolosszei levél nyelvezetét használva, Isten maga rótta le a büntetésünket. Mivel erre mi nem voltunk képesek. Szent Péter apostol mondja: drága volt ennek az ára, a tiszta, szeplőtelen Bárány vérébe került. Az Isten egyetlenének, az ő egyetlen Fiának önkéntes szenvedése és halála kellett hozzá. Miért? Egyedül Isten Fia volt alkalmas erre, mert ő áteredő bűn nélkül született, és mindvégig bűntelen maradt. Ő volt az egyetlen, aki nem a fuldoklók hadában küszködik az életért, hanem aki egy archimédeszi pontról ki tud emelni minket, a rendszeren belül, de a rendszeren mégis kívülről és kívülre emelve bennünket.

Érdekes módon Izajás próféta az Ószövetségből adja talán a kereszten bemutatott megváltó áldozatnak legfontosabb magyarázatát. A hosszú idézetet most nem olvasom, eleget halljátok majd húsvét táján, amikor mindezt ünnepeljük. Addig is nagyböjtben hallgassátok a szentmise olvasmányait, a kánonokat és a nagyheti szertartásokat, mind ezt a témát járják körül. Iz 53,5: „Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” Ő, a bűntelen Isten- és természetfeletti módon, mint egy szivacs, magába gyűjtötte a világtörténelem minden emberi gonoszságát és halálában elpusztította. Őt törik össze, ő viseli el a bűnért való büntetést, hiszen lehetetlen, hogy Isten igazságossága ne érvényesüljön. A jónak nem lehet ugyanaz a gyümölcse mint a rossznak. A megváltás néhány gyümölcse: „Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.” (Kol 2,14) Ezt a végtelen adóslevelet mi a magunk erejéből soha ki nem egyenlíthettük volna. Jézus példabeszédében ez az az adósság, amit a szolga soha ki nem fizetett volna, amit az úr elengedett. De emez meg száz dénárért fojtogatta a másikat. Elviselte a bűnök büntetését, az izajási igével, amit az előbb olvastam. Csodálatos csere valósul meg a
megváltásban: 1Pt 1,24 – „Vétkeinket saját testében felvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az
igazságnak éljünk.”
2Kor 5,21: „Isten őt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” Jézus halálában meghal a bűn és a mi halálunk. Feltámadásával pedig nekünk ajándékozza életét, az ő föltámadott életét, az új életet, az újrakezdést, az újrakezdés lehetőségét. Ez az az élet, amellyel ha bennünk munkálkodik – visszautalok II. János Pál pápa szavaira –, megtapasztaljuk, hogy Jézus tényleg legyőzte a bűnt, a halált és a gonosz lélek hatalmát fölöttünk.

Szerencsés ember vagyok, mert az elmúlt évtizedek közösségi élete, missziói során olyan emberek vesznek körül, akik nagyon mélyről jönnek. Látom, hogyan változik meg egy ember, hogyan alakul át teljesen tökéletesen. Kedvenc keresztfiam négyszer volt börtönben, hivatásos betörő volt, most egy csodálatos fiatalember, aki a saját munkájából él. Hajléktalanközpontokban olyan fiúk dolgoznak, segítenek, akik drogdílerek voltak, maguk is függők, és most csodálatos családapák. Nyilván ezek a legdurvább példák.
Szerintem, ha egy mai 21. századi, Y generációs fiatal megtér, az ugyanolyan nagy csoda. Az is a szív újjászületése, meghal egy réginek Krisztussal, elkezdődik egy új és látom, hogy új teremtmény. Mondják, hogy vigyázzatok a cigányokkal és a sittesekkel, sokan rajta vesztettek. Az izajási példabeszédben, a párduc együtt legelészik a gödölyével. Ma inerciarendszer van már. Ne úgy gondolkodjunk az újról mint a régiről. Persze mindenkit óva intenék, hogy az első sittes gyereket hazavigye, azért előtte beszéljünk erről. De ilyen van, ez a Krisztus így van, ahogy a Szentírásban és az Egyház legszebb, legerőteljesebb tanításában, ebben egészen biztos vagyok. Nemcsak azért, mert jó tanuló vagyok, és el tudom olvasni az Igéket és az enciklikákat, hanem mert láttam. Sőt, a saját bőrömön is tapasztaltam.

A feltámadás ajándékozza nekünk az új életet. A Katolikus Egyház Katekizmusában érdemes átvenni ezeket a részeket így húsvét előtt, iszonyatos erő van benne. A Katekizmusról azt hiszed, hogy egy unalmas kézikönyv, pedig az evangéliumot hirdeti nekünk, hogyha hagyjuk.

Hogyan válaszolhatok erre? Hogyan lehet enyém Isten ajándéka?

Ismét elérkezünk a hit és a megtérés témájához.
Higgy és térj meg Jézus Krisztushoz! A Jn 3,16 vége: „…hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” A hit által lép be az életedbe a szabadulás. Ebben a szabadulásban, új életben nagyon sok minden van. Bűnbánat átali megtisztulás. Én 23 évesen végeztem életgyónást, akkor gyóntam először életemben. Tudom, hogy jöttem ki a gyóntatószékből. Pontosan tudom, hogy új teremtményként jöttem ki. A személyleírásom az volt, ami az efezusi levélben áll az új teremtményről: Isten képmására alkotott, megigazult, vagyis Krisztus igazságába öltöztetett, igaz, valóban szent teremtmény. Ez volt a névjegyemen, ezt osztogattam volna, ha akkor ez eszembe jut. De tudtam, hogy ez vagyok én. Isten egy csodálatos dologra szánt engem. Nemcsak engem, hanem valamennyiünket, és azért, hogy elvigyük ennek a hírét.

Hit és megtérés az ajándék befogadásának módja. Döntés, hogy elfogadom a megváltás ajándékát. Hinni egyet jelent a Krisztusba vetett hittel mint egyetlen Megváltóban, feltámadott Úrban és Szabadítóban. Nem lehet hinni bizalom nélkül. A görögben nincs szó elvont hitre, ugyanaz a szó mint a bizalom. Ha nagyon hiszek, azt jelenti, totálisan bízom. Hiszek Jézus Krisztusban – azt jelenti, hogy az életem minden szituációjával kapcsolatban (gondolj az anyósodra, a devizahiteledre, a gyerekre, aki háromból bukásra áll, pedig idén érettségizik, bármire, ezek nem a legrosszabb dolgok, direkt nem mondtam nagyon kemény dolgokat, bármivel kapcsolatban, a házasságodra, a hűtlenségedre, vagy a hűtlen hajlamaidra) végtelen bizalommal hívom be a szabadító Krisztust ezekre a területekre. Nem mint egy tehetetlen bábut, nem mint valakit, akit beállítasz az egész katasztrófa közepébe, Jézus, nézzed, milyen szörnyű. Hanem mint aki életet ad, legyőzte a halált, és elhozza nekünk az életet.

Megtérni pedig azt jelenti, Istenhez fordulni, bűnbánatot tartani.
A megtérés azt jelenti, hogy rálépek a Krisztussal való közösség útjára. Nagyon fontos rálépni. Régebbi hívők sokszor lenézik azokat, akik most tértek meg. Persze, mit tudsz te, semmit, majd rájössz, hogy játsszák ezt a játékot, és van is ebben valami, mert a próbák még utána fognak jönni. De mégiscsak rá kell lépni arra az útra. Ezt nem lehet  megspórolni. Örüljünk, ha valaki rálép arra az útra. Egy kis növényt ápolni kell, szüksége van a testvéri szeretetre. Örüljünk neki. Majd aztán megtapasztalja a próbákat is.

A megtérés ugyanakkor – ezt szeretjük hangoztatni és megerősítem – egy egész életen keresztül tart. Ezen az úton menni kell. Krisztus az út.

A feladat a második bekezdésben: önző önmagunknak meghalva (Gal 2,20) egészen a másokért élő Jézus képmására átváltozni (1Jn 3,16; 2Kor 3,18). Nemcsak az a feladat, hogy befogadjuk, hanem hogy átváltozzunk az ő képmására. Felvenni a keresztünket. Bennmaradni a másokért való élet üzemmódba, nem kiugrálni belőle, nem szabadságra menni Krisztusból. Felvenni keresztünket (Lk 9,23). A kereszt kell neked, minden nap szükséged van rá. Nehogy elkezdj önmagadnak élni.

Állandó tisztulásban élve, önmagunkat leleplezve (Jak 1,22). Az egyik kedvenc igém, hívőknek: Testvéreim, ne csaljátok meg önmagatokat! Annyira szeretem. Olyan fondorlatosan becsapom önmagamat is, hogy milyen jól csinálok mindent. Közben a nehéz dolgokat meg sem érintem az életemben, menekülök előlük, ahol igazán szeretetre lenne szükség, ahol igazán oda kéne tenni magamat. Ne csaljuk meg magunkat.

Szubjektivizmusunk legyőzése >> Ige, Egyház!

A szubjektivizmusunkkal szemben ott van a Szentírás, az Egyház, az Egyház tanítása. Senki nem ment meg önmagadtól, csak az Isten igéje és az Egyház tanítása. Különben magadnak építesz saját Jézust, saját tanításokat, saját belső világot. Egy lelkivezető is nagy segítség tud lenni.
Mindehhez pedig nélkülözhetetlen az Eucharisztia. Az egyesüléshez, a megtérésünk hosszú időn keresztül való teljessé tételéhez teljes mértékben nélkülözhetetlen az Eucharisztia, mely pecsét ahhoz, hogy Krisztus élete mindig bennem legyen és mindig bennem munkálkodjon. Ő a garancia a Krisztus képmására való átalakulásunknak.

A kérügma pontjai még tartanak, de ezeket már csak megemlítem.
A hit és megtérés után: fogadd be Isten szeretetét a Szentlélek által!
A hit és megtérés megnyílása van meghosszabbítva ebben. A szentségimádás végén imádkoztuk, hogy az Úr különleges jelenléte most távozik, de az Úr jelenléte nem távozik, nem távozhat, akkor meghalnánk szellemi értelemben.

A szívedben kell hordanod a nyitottságot Isten erejére, gondolatára, inspirációjára, segítségére. Jöjj és légy tagja a keresztény közösségnek, vagyis az Egyháznak!

Ezek azok a vezérgondolatok, amiket másoknak is hirdetünk kifelé. Majd a 2. és 3. évben is visszatérünk ezekre. Ezekkel kezdődik újból és újból a mi saját megtérésünk is. Sokat prédikáltam Isten szeretetéről, de ezer szentbeszéd ellenére is, még felfedezendő titok számomra Isten feltétlen szeretete, mert ez lerombolja a gőgömet, amivel mindig ki akarom érdemelni a kegyelmet. Titok a bűn halált hozó alattomos természete. Titok a megváltás módja és mikéntje, a megtérés útja. A felkészülés során fel fog merülni az is, hogy az egyéni megtérést hogyan lehet elősegíteni, hogyan tudnátok ti mint küldöttek a saját közösségeitekben a megtérés lehetőségét egyre inkább fölajánlani. Ezzel kapcsolatban felhívnám a figyelmeteket néhány kurzusra, lelkigyakorlatra, amelyek kipróbált segítséget nyújtanak ebben.

    • Cursillo – Székely János püspök atya az egyik nagy patrónusa, egy hétvégi lelkigyakorlat, nagyon sokan
      megtették a megtérés lépését rajta. www.cursillo.hu
    • Új élet kurzus, leánykori nevén Fülöp kurzus – ez is hétvégi kurzus, nagyon sokan megtették a hit lépését
      rajta. szentandras.ujevangelizacio.hu/kepzesek/uj-elet-krisztusban-kurzus
    • Szentlélek szeminárium – 8 hetes, közepén egy lelkiismeret-vizsgálattal, életgyónással.
      emmausz.hu
    • Alpha kurzus – 11 hetes, plébániákon vagy közösségekben megtartható, egészen kezdőket is el lehet indítani
      rajta a megtérés útján. www.alpha.org.hu

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak, a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké! Amen!
Köszönöm, hogy meghallgattatok!

 

Letölthető anyagok