Amikor benne ragadunk a közepében (Alicia Bruxvoort)

Ezért Jézus világosan megmondta nekik: “Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” (Jn 11,14-15)

Szegény tanár néni nem tudta elképzelni, mit rontott el. Kislányom arcán egyik percben még az őrá jellemző mosoly ragyogott, a másik percben hangtalan könnyek  folydogáltak rajta.
Harmadik gyermekem érzékeny. Elsős korában pedig sírt a vasárnapi iskolában, miközben Lázár feltámasztásának történetét hallgatta.
Az összezavarodott tanár néni félrehívott az istentisztelet után, és bocsánatot kért „valamiért, ami megríkatta Hannah-t a történet közben”.

Később azért megkérdeztem Hannah-t, miért sírt. Ahogy a tanár néni, én sem értettem, mi okozott neki szomorúságot ebben a történetben, mely inkább ujjongásra készteti az embert, mint könnyezésre.

„Én nem akartam sírni, anya, – magyarázta Hannah. – De olyan szomorú volt a történet.”

„Édesem, Lázár története egyike Jézus legnagyobb csodáinak.”

„Igen, tudom – értett egyet Hannah. – De nagyon sajnáltam a lányokat. Elképzeltem, hogy érezném magam, ha engem hagyna így cserben Jézus.”

„De, Hannah – csodálkoztam -, te tudod, hogy végződik a történet. Jézus megjön, és mindent rendbe tesz. A lányok visszakapják a testvérüket, és boldog örömünnepet ülnek!”

Kislányom keserveset sóhajtott, és halkan így válaszolt: „Attól még, hogy tudod a végét, a közepe fájhat.”

Mellbe vágott, mekkora igazság hangzott el, és hirtelen megértettem a könnyeit. Kislányom benne ragadt „a közepében”. Ott állt a sír mellett, és a lányokkal együtt siratta testvérüket, aki élettelenül feküdt a sírban.
Én is jártam már így. És talán te is, ha volt már sérült szakasz életutadon ebben a romlott világban.

Benne vagyunk a közepében, amikor Istenhez kiáltunk, és nem tudjuk, hallja-e a kiáltásunk.
Benne vagyunk a közepében, amikor üvöltenek a kétségek, és hallgat a Megváltó.
Benne vagyunk a közepében, amikor az életnek nincs értelme és szűnni látszik a remény.

Mikor beüt egy betegség, csalódást okoz a társunk, lázad a gyermekünk. Ilyenkor nehezen hisszük el, hogy még jó vége lehet a történetnek.

Talán épp itt tartasz, lábad beleragadt a sárba a sír mellett, ahova minden reményedet és álmodat eltemették. De figyeld meg, mit mondott Jézus a tanítványoknak, mielőtt feltámasztotta Lázárt a halálból: „új alapot fogok adni a hiteteknek”.

Az, hogy benne vagyunk a közepében, nem csak fájdalmat jelenthet. Lehetőséget is rejt. Az a középső rész a kivirágzó hit gazdag talaja lehet. Ott, középen dönthetjük el, mit hiszünk Jézusról – függetlenül a körülményeinktől. Jézus még nem vitte végbe a csodát, mikor Márta már döntött:

„Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27b).

Jézus válasza nekünk is szól: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” (Jn 11,40b).

Látod már? Nem azzal jutunk túl a közepén, ha átírjuk a történetet. Akkor éljük túl, ha lehorgonyzunk Annál, akinél már ott a tökéletes véggel rendelkező forgatókönyv.

Eljön az idő, amikor már senki sem ragad benn, középen, nem lesz több könny, és nem lesz több fájdalom (Jel 21,3-5).

Vesd meg hát szilárdan a lábadat Jézus ígéretein. És ha hiszünk Jézusban, tudjuk, hogy boldog vége van a történetnek.

Drága Jézus, itt vagyok, bennragadva és nagyon fáj. De hiszem, hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Segíts, hogy a hitet válasszam a félelem helyett.
Újítsd meg reményemet a történet dicsőséges végében. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You’re stuck in the Middle
Encouragement for today, 2015.04.06.