Kik csak az utcán járnak-kelnek
szépséget rajta nem igen lelnek,
kíváncsi szemmel rá nem tapadnak:
csak egy karika, szürke karika,
ólomkarika, vén templomablak.
Rácsa rozsdás, kerete málló,
emitt moh lepi, amott pókháló, –
sütheti napfény, sötét örökre,
mint világtalan, bús világtalan,
agg világtalan hunyt szeme-gödre.
De ki belép a tág, iromba,
boltozatos, hűvös templomba
s belülről pillant ablakára,
megdöbbenten áll, megkövülten áll,
elbűvölten áll: – Nézz a csodára! –
Színek zengése! Fények zúgása!
Mártír mosolya! Szűz vallomása!
Kék, ami békül, piros, mi lázad!
Magasba ragad, a mennybe ragad
lángtünemény és tűzkáprázat!
Ó, titkok titka: a földön itt lent
belülről nézzen mindenki mindent,
szemet és szívet és harcot és békét! –
Áldja meg az Úr, áldja meg az Úr
a belülről látók fényességét!
Eucharisztikus Világkongresszus 2020
Központi Oltáregyesület programjai
