Reményik Sándor: Ne ítélj!

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok oly bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi oly együgyűn ítélünk
S a dolgok oly bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségest beszéljem.
De akkor szóban súly legyen, s erő,
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.

S végül ne legyek más, mint egy
szelíd igen, vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek lelkére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azon felül.

Nyomtatás